Ismét eltelt egy év, és a pergető szezon véget ért, legalábbis egy időre. Jól bevált módon, immáron ötödik éve, ezt a sokak számára holt időszakot legyes pecákkal töltöm. A kezdeti hiányosságok már lecsiszolódni látszódnak, dobásiam egyre magabiztosabbak, és nem utolsó sorban a célhalak skálája is kiszélesedni látszik. A kezdeti, domolykó – balin kettősön kívül már jócskán többféle halat tudok célzottan bogárvégre keríteni és ezáltal gazdagítani pecáimat. Az alábbi összefoglalóban az elmúlt időszak három horgászatának átfogó történetét szedem betűkbe. Nézzük hát, hogy miként is indult az idei, kora tavaszi legyes szezon.
Március 2. – újra él a víz
Az elmúlt pár hétben folyamatosan ömlött az égi áldás, amely - a hegyekben olvadó hómennyiség mellett -, nagyban hozzájárult folyóink megnövekedéséhez. Sajnos a februári horgászélmények ennek köszönhetően az idén kimaradtak.
Ez a szerdai nap is olyannak látszott, mint az eddigiek, borongós, enyhén szeles reggel köszöntött rám, de fél tíz magasságában napsugarak bújtak át a felhőtakarón, és a szél is némiképp csillapodni látszott. Mivel otthon egyéb teendőm nem révén, és persze a hetek óta tartó bezártság is lassacskán az idegeimre ment, úgy gondoltam, abból baj nem lehet, ha kicsit körülnézek. Horgásznaplóm tavalyi bejegyzéseit olvasva úgy gondoltam, hogy az egy évvel ezelőtti helyszíneket keresem fel, és megpróbálok a domolykók kedvére tenni. Negyed 11 körül indultam útnak, de a cél előtt még útbaejtettem egy folyószakaszt, ahol a tavalyi esztendőben meglehetősen kellemes sügeres legyes pecákat élhettem át. Pecázni nem itt szerettem volna, csupán az útról szemügyre venni, hogy esetleg ébrednek e kedvenc csíkosaim. A folyó mellé érve lassítottam, és pár, a víztetőn látott gyűrűzéssel tudtomra adták, hogy bizony érdemes lenne tartósabban is körülnézni. Több sem kellett, parkoltam, pakoltam, és már kötöttem is előkém végébe a sügeres streamerem.
Március 2. – újra él a víz
Az elmúlt pár hétben folyamatosan ömlött az égi áldás, amely - a hegyekben olvadó hómennyiség mellett -, nagyban hozzájárult folyóink megnövekedéséhez. Sajnos a februári horgászélmények ennek köszönhetően az idén kimaradtak.
Ez a szerdai nap is olyannak látszott, mint az eddigiek, borongós, enyhén szeles reggel köszöntött rám, de fél tíz magasságában napsugarak bújtak át a felhőtakarón, és a szél is némiképp csillapodni látszott. Mivel otthon egyéb teendőm nem révén, és persze a hetek óta tartó bezártság is lassacskán az idegeimre ment, úgy gondoltam, abból baj nem lehet, ha kicsit körülnézek. Horgásznaplóm tavalyi bejegyzéseit olvasva úgy gondoltam, hogy az egy évvel ezelőtti helyszíneket keresem fel, és megpróbálok a domolykók kedvére tenni. Negyed 11 körül indultam útnak, de a cél előtt még útbaejtettem egy folyószakaszt, ahol a tavalyi esztendőben meglehetősen kellemes sügeres legyes pecákat élhettem át. Pecázni nem itt szerettem volna, csupán az útról szemügyre venni, hogy esetleg ébrednek e kedvenc csíkosaim. A folyó mellé érve lassítottam, és pár, a víztetőn látott gyűrűzéssel tudtomra adták, hogy bizony érdemes lenne tartósabban is körülnézni. Több sem kellett, parkoltam, pakoltam, és már kötöttem is előkém végébe a sügeres streamerem.
A partra érve apró snecik és keszegek táncoltak a víztetőn, majd egy hangos cuppanás közepette tűnt el pár darab apróság a csapatból. Jól gondoltam, a felgyülemlett aprónép idevonzotta a sügereket is, akik a továbbiakban szőnyegszerűen támadták a kishalak csapatait, szinte megállás nélkül. Némileg tartottam attól, hogy a sok élő táplálék mellett majd az én szőrhalaim hidegen hagyják a jóllakot sügereket. Elméletem tíz perc elteltével megtörni látszott, mikor egy vad koppanást, majd folyamatos húzást éreztem a boton. Itt van az első. Egy rablás alól érkezett a látogató, aki tökéletesen szájszéli akadással verte le a csalimat, és kéretszkedett ki a partra egy pár fotó erejéig.
Tavaly jóval tovább tartott megtalálni az ízlésüket, mint most. Ezt követően még két kapásom is akadt, a rablások pedig nem szűntek, reménykedtem egy újabb szép fogásban, de sajnos beköszöntött az, amitől tartottam… Sajnos a túlparton horgászó idősebb úrnak is szemetszúrtak a fröcskölések, és úgy gondolta, jobb lesz, ha ő is bekapcsolódik a horgászatba.
Drótszamarán vágtatott mellém, majd a fogásom felől érdeklődve telepedett le balra tőlem. Az ő szerencséje sem maradt távol sokáig, hamarjában kezdte szedegetni a kisebb nagyobb keszegeket, kárászokat, amiket természetesen a bokrok alatt gyűjtött össze, és bizonyos idő elteltével csomagolt gondosan a táskájába. Nem kedvelem az effajta élményeket, de mivel ellene tenni nem tudok, sajnos csak tűrhettem tovább a történteket.
Látva azonban, hogy én az összes fogott sügeremet útjára engedtem, elhangzott a már várt kérdés: „Maga dobálja őket vissza? Há’ mér? Pedig nagyon finom ám az ikrája a halászlébe’ ”. Hogy baszódnál meg, gondoltam magamban… Majd elmagyaráztam neki, hogy bizony azért van már ilyen kevés ezekből a halakból, mert a magához hasonló nagyon szereti a halászlébe’ rakni az ikrát… ezt követően beszélgetésünk fonala megszakadt, hálistennek…
Már csak azért sem hagytam ott a helyet, mert legalább addig sem csinál nagyobb disznóságot, amíg egy ismeretlen szemmel tartja. Nem váratott magára sokáig azonban a következő vendég sem. Ő jobbról támadott és hasonló kaliberű horgásznak bizonyult, miután az első tenyeres bodorkát boldogan haltartójába téve magyarázta, hogy ő csak egy pár ilyet jött fogni. Ahhoz képest jópár vaskos vörösszárnyút és kárászt helyezett még a szerencsétlen keszegecske mellé. Pakolhatnékom volt már igencsak, de kitartottam. Az előző gondolatomhoz tartva magam, miszerint amíg itt vagyok, talán némelyest visszafogják magukat.
Közben sikerült pár szép sügeret fognom, amelyeket fotózás után, mihamarabb, szinte észrevétlenül engedtem útjukra. Kísérte még őket három kölyökbalin és pár keszeg is, de valahogy nem a horgászatról szólt a dolog…
A napocska eltűnni látszott, mosolygós arcát szürke felhők takarták el, így hát négy óra magasságában (miután az első számú vadbarom elment), jómagam is a hazaút mellett döntöttem. Szerencsémre a jobb oldali horgászmester is úgy látta, hogy „már nem az igazi”, így hát ő is elindult kisütni a zsákmányt… váljon egészségére.
Felemás gondolatokkal vezettem hazáig. A téli időszakban kicsit eltávolodott tőlem a peca, de most már tudom, hogy miért. Sajnos szinte minden alkalommal találkozok hasonló felfogású pecásokkal, akik el-elveszik a kedvem a horgászattól, de azért vannak olyan napok is, amikor azt a bizonyos kedvet a halacskák visszahozzák, és meg is tartják, ilyen volt a másnap is.
Március 3. – egyedül a pályán
Borongós időre ébredtem ismét, de ennek ellenére sikerült meggyőznöm magam a horgászat fontosságáról, és reménykedtem abban, hogy ma már társaság nélkül tölthetem az időt a vízparton. Reggelim után, készülődés közben azonban esőcseppek kopogtak horgásszobám tetőzetén. Szomorúan láttam, hogy az előző napi kevés napsütés is elfogyott, helyette komor fellegek borították az égboltot. Talán ez ma nem az én napom, gondoltam, és inkább légykötésbe kezdtem. Az előző napi tapasztalatok alapján lassan süllyedő babahal utánzatokat kötöttem, hogy minnél jobban a sügerek kedvében tudjak járni. Mire végeztem a kötéssel, az esőfelleg is odébb állt, így végül is a peca mellett döntöttem, nem bántam meg.
Szélcsend, és csodálatos nyugalom fogadott a vízparton, embernek nyoma sincs. Az eső lógó lába (ami néha a földig ért) minden bizonnyal fenékbe billentette őket, és otthon maradtak… jól tették. Ma valahogy sügereim nem voltak kíváncsiak újdonsült kreálmányaimra, így próbaképp a fehérnépet vettem célba. Apró csonti imitációkkal próbáltam léprecsalni az előző napi keszegek és kárászok itthagyott rokonait. Sikerült is pár aggresszív bodorkeszeget és vörösszárnyút átejtenem, de a szép kárásznépet hidegen hagyta az álkukac. Kis szárazlegyemre apró vörösszárnyúk és snecik jelentkeztek, örültem nekik is, mivel folyamatos volt az akció.
Felemás gondolatokkal vezettem hazáig. A téli időszakban kicsit eltávolodott tőlem a peca, de most már tudom, hogy miért. Sajnos szinte minden alkalommal találkozok hasonló felfogású pecásokkal, akik el-elveszik a kedvem a horgászattól, de azért vannak olyan napok is, amikor azt a bizonyos kedvet a halacskák visszahozzák, és meg is tartják, ilyen volt a másnap is.
Március 3. – egyedül a pályán
Borongós időre ébredtem ismét, de ennek ellenére sikerült meggyőznöm magam a horgászat fontosságáról, és reménykedtem abban, hogy ma már társaság nélkül tölthetem az időt a vízparton. Reggelim után, készülődés közben azonban esőcseppek kopogtak horgásszobám tetőzetén. Szomorúan láttam, hogy az előző napi kevés napsütés is elfogyott, helyette komor fellegek borították az égboltot. Talán ez ma nem az én napom, gondoltam, és inkább légykötésbe kezdtem. Az előző napi tapasztalatok alapján lassan süllyedő babahal utánzatokat kötöttem, hogy minnél jobban a sügerek kedvében tudjak járni. Mire végeztem a kötéssel, az esőfelleg is odébb állt, így végül is a peca mellett döntöttem, nem bántam meg.
Szélcsend, és csodálatos nyugalom fogadott a vízparton, embernek nyoma sincs. Az eső lógó lába (ami néha a földig ért) minden bizonnyal fenékbe billentette őket, és otthon maradtak… jól tették. Ma valahogy sügereim nem voltak kíváncsiak újdonsült kreálmányaimra, így próbaképp a fehérnépet vettem célba. Apró csonti imitációkkal próbáltam léprecsalni az előző napi keszegek és kárászok itthagyott rokonait. Sikerült is pár aggresszív bodorkeszeget és vörösszárnyút átejtenem, de a szép kárásznépet hidegen hagyta az álkukac. Kis szárazlegyemre apró vörösszárnyúk és snecik jelentkeztek, örültem nekik is, mivel folyamatos volt az akció.
Később előbújt a nap is és az addig enyhén szitáló eső is jobb belátásra tért. Újra tettem egy próbát sügér ügyben, immáron nagyobb eredménnyel. Igyekezetem nem volt hiábavaló. Sikerült egy jobb példányt is lencse-, valamint horogvégre csalnom, meg pár apróbbat. Talán a nap előcsalta őket a mélyebb részekről, vagy csupán meghozta az étvágyukat, mindenesetre én örültem nekik.
Ismét egy aktív horgászatot könyvelhettem el négy óra tájban és ma már jobb szájízzel indultam hazafelé, bízva abban, hogy a halnépet az elkövetkező időszakban kevésbé fogják tizedelni az arra járó drótszamarasok.
Március 5. – domolykók félvízen
Ma már tudatosan készültem a horgászatra. Előző este napsütést jósoltak mára, gondoltam ez kedvezni fog egy kis felszíni bogarászásnak. Nem így lett. Nemhogy a felszíni dologból nem lett semmi, de szokás szerint a napsütésnek is félúton nyoma veszett, de jött helyette egy erős melegfront, amit természetesen szél is kísért, nem gyenge… 10 m/s –os átlagszélben, amelyet 20-22 m/s –os széllökések kísérnek, talán vajmi kevés horgász indul legyezni. Hát én közéjük tartoztam, ezen a napon legalábbis mindenképp. Valamivel szélvédettebb helyet kellett keresnem, így a folyó egy másik szakaszára voksoltam, ami télen adott pár szebb halat, gondoltam talán tavasszal is felkeresik a domik ezeket a helyeket.
Az első dobásaimat egy nedves red taggel kezdtem. Sodrásnak felfelé dobtam, és hagytam, hogy csalimat a víz a lehető legtermészetesebben sodorja. Legyem diszkréten süllyedt a zavaros vízfelszín alá. Az enyhe áradásnak köszönhetőn a víz kissé zavaros volt, így a kapást csak zsinórom rándulása jelezte. Egy kölyökdomi csábult el már az első percekben, őt pedig egy fotót érdemlő, testesebb társa követte. Az időjárás ellenére erős kezdet volt. A kettős után kiürült a hely, így kissé feljebb, egy szűkebb átfolyást pecáztam meg az előző módszerrel, de itt már a kapások ütés formájában jelentkeztek.
Ismét egy aktív horgászatot könyvelhettem el négy óra tájban és ma már jobb szájízzel indultam hazafelé, bízva abban, hogy a halnépet az elkövetkező időszakban kevésbé fogják tizedelni az arra járó drótszamarasok.
Március 5. – domolykók félvízen
Ma már tudatosan készültem a horgászatra. Előző este napsütést jósoltak mára, gondoltam ez kedvezni fog egy kis felszíni bogarászásnak. Nem így lett. Nemhogy a felszíni dologból nem lett semmi, de szokás szerint a napsütésnek is félúton nyoma veszett, de jött helyette egy erős melegfront, amit természetesen szél is kísért, nem gyenge… 10 m/s –os átlagszélben, amelyet 20-22 m/s –os széllökések kísérnek, talán vajmi kevés horgász indul legyezni. Hát én közéjük tartoztam, ezen a napon legalábbis mindenképp. Valamivel szélvédettebb helyet kellett keresnem, így a folyó egy másik szakaszára voksoltam, ami télen adott pár szebb halat, gondoltam talán tavasszal is felkeresik a domik ezeket a helyeket.
Az első dobásaimat egy nedves red taggel kezdtem. Sodrásnak felfelé dobtam, és hagytam, hogy csalimat a víz a lehető legtermészetesebben sodorja. Legyem diszkréten süllyedt a zavaros vízfelszín alá. Az enyhe áradásnak köszönhetőn a víz kissé zavaros volt, így a kapást csak zsinórom rándulása jelezte. Egy kölyökdomi csábult el már az első percekben, őt pedig egy fotót érdemlő, testesebb társa követte. Az időjárás ellenére erős kezdet volt. A kettős után kiürült a hely, így kissé feljebb, egy szűkebb átfolyást pecáztam meg az előző módszerrel, de itt már a kapások ütés formájában jelentkeztek.
Jászok, és domik felváltva adták át egymásnak a lehetőséget a külvilággal való találkozásra. Az orkán erejű szélben meglehetősen nehéz volt a jó helyre juttatni a csalit, de amikor sikerült, az eredmény sem maradt el. A halak is, és én is jól szórakoztam, nem volt okunk a panaszra. Ennek köszönhetően mindenképpen elviselhetőbbé váltak az erdőn átnyargaló szélrohamok. Sikeresen próbálkoztam a tegnapi csontis variációval is. Ennek köszönhetően egy újabb halfaja iratkozott fel a léggyel fogott halaim listájára, mégpedig a karikakeszeg. Ha már neki is bejött, akkor biztosan jól sikerült a csalim, büszke lehetek magamra.
Nagyjából fél óra elteltével csendesedni kezdett a hely. A halak még jelen voltak, de félénkek lettek a sok csapkodástól, fárasztástól, így én is jobbnak láttam őket békén hagyni, és az erdős rész felé indultam. Meglehetősen nehéz, nem kifejezetten legyezésre kitalált terep ez, pláne ilyen időben, de ennek ellenére egy jól kivitelezett orsódobással el lehetett érni pár jobb haltartó helyet. Az előzőleg favorizált nedves léggyel kezdtem, és haladtam helyről helyre, de valahogy az előadás érdeklődés hiányában elmaradt. Az utolsó helyről fordulva gondoltam egyet, és apró streamerrel próbáltam az itteni sügerekből fogni, de sajnos a gyakran befújó szél nem könnyítette meg a dolgom, tehát valami könnyebb csali után kellett néznem.
Volt pár mélyebb rész, ahol lassan sodort a víz, talán itt sikerülhet pár vaskosabb kárászt meginvitálnom egy jó ebédre, így ismét a tungstenfejes kukac került az előkém végébe. Pár dobás, semmi, de jobbra mintha forognának a vízfelszínen a halak, nézzünk hát utána. Épp egy enyhébb periódusába lépett aznapi társam, a déli szél, ennek köszönhetően pár próbadobást tudtam végezni a helyen bogárral, de a felszíni aktivitás ellenére nem ez érdekelte a halakat. Vissza hát a kukacra. Jól irányzottan a bedőlt fa mellett pottyant a vízbe a csalim, de egy széllökés felkapta a zsinórt, és arrébb tette, dobnék egy újat. Mikor a csalim eléri a felszínt, egy burvány jelzi, hogy odalent valakit érdekelt. Újabb dobás, az előző történet játszódik le. Remélem harmadjára már sikerül a jó helyen tartani a csalit. Vízbeérés után hagyom pár másodpercet süllyedni, és lassan magam felé húzom. Talán a fenék közvetlen közelébe kéne keresnem a halakat? – teszem fel magamnak a kérdést, mikor megfeszül a zsinórom, és elindul jobbra. A bevágás ült, vaskos domi küzd a horgon, a legyem pedig a szája felső szélébe akadva. Tökéletes, ez kellett neki, nem volt véletlen. Ha már az első dobások után akció van, nem csak ez az egy hal van a környéken, gondoltam magamban. Igazam lett. Szinte mindegyik dobásra történt valami. Vagy egy erős ütés, amolyan kemény, gyors domis rávágás, vagy a zsinór behúzása közben megfeszül kezemben a madzag, és egy bitorló erő nem engedi odalentről tovább a csalit, nem aggresszív, csupán ránehezedős kapás, ezek akadtak a legjobban. Talán fél óra is eltelik így, mikor a srácok megunják a dolgot és odébb állnak, jóból is megárt a sok, gondolták. Hasonló módon igyekeztem meghorgászni a fennmaradó szakaszt, és ahol mélyebb a víz, ott akadtak is jelentkezők, de már csak 1-1 halacska.
Volt pár mélyebb rész, ahol lassan sodort a víz, talán itt sikerülhet pár vaskosabb kárászt meginvitálnom egy jó ebédre, így ismét a tungstenfejes kukac került az előkém végébe. Pár dobás, semmi, de jobbra mintha forognának a vízfelszínen a halak, nézzünk hát utána. Épp egy enyhébb periódusába lépett aznapi társam, a déli szél, ennek köszönhetően pár próbadobást tudtam végezni a helyen bogárral, de a felszíni aktivitás ellenére nem ez érdekelte a halakat. Vissza hát a kukacra. Jól irányzottan a bedőlt fa mellett pottyant a vízbe a csalim, de egy széllökés felkapta a zsinórt, és arrébb tette, dobnék egy újat. Mikor a csalim eléri a felszínt, egy burvány jelzi, hogy odalent valakit érdekelt. Újabb dobás, az előző történet játszódik le. Remélem harmadjára már sikerül a jó helyen tartani a csalit. Vízbeérés után hagyom pár másodpercet süllyedni, és lassan magam felé húzom. Talán a fenék közvetlen közelébe kéne keresnem a halakat? – teszem fel magamnak a kérdést, mikor megfeszül a zsinórom, és elindul jobbra. A bevágás ült, vaskos domi küzd a horgon, a legyem pedig a szája felső szélébe akadva. Tökéletes, ez kellett neki, nem volt véletlen. Ha már az első dobások után akció van, nem csak ez az egy hal van a környéken, gondoltam magamban. Igazam lett. Szinte mindegyik dobásra történt valami. Vagy egy erős ütés, amolyan kemény, gyors domis rávágás, vagy a zsinór behúzása közben megfeszül kezemben a madzag, és egy bitorló erő nem engedi odalentről tovább a csalit, nem aggresszív, csupán ránehezedős kapás, ezek akadtak a legjobban. Talán fél óra is eltelik így, mikor a srácok megunják a dolgot és odébb állnak, jóból is megárt a sok, gondolták. Hasonló módon igyekeztem meghorgászni a fennmaradó szakaszt, és ahol mélyebb a víz, ott akadtak is jelentkezők, de már csak 1-1 halacska.
Szinte mindegyik halam kivétel nélkül a visszaengedést követően azonnal a fenék irányába, a lehető legmélyebben úszott el, meg sem fordult a fejükben, hogy másfelé iramodjanak meg. Az erős szél, amely a vízfelszínt meglehetősen felkorbácsolta, valamint a hideg időnek köszönhetően biztosan a mélyben érezték jól magukat. A sekélyebb részeket horgászva nem is láttam halat, szóval az elmélet minden bizonnyal helytálló.
Maradt még egy kis időm napnyugtáig, így gondoltam egy pár dobás erejéig még célba veszem az előző horgászatok színhelyét is, mivel a szél csendesedni látszott. Azonban a sors másképp akarta. Útban a tetthely felé két elhagyott kölyökkutyára bukkantam az út szélén, akiket nem tudtam otthagyni úgy, mint azok, akik kirakták őket. Megálltam mellettük, ők pedig megrohamozták az autómat, és boldogan üdvözöltek. Keverék kutyusok voltak, akik egy párnán ülve, egy nagy zacskó szemét mellett várták a jószerencsét. Beinvitáltam őket az anyós ülés alá, és ideiglenesen hazavittem őket. Sajnos, mivel nálam már három hasonló típusú állatnak van állandó lakhelye, akik nehezen viselnék a két kis jövevény jelenlétét, nem tarthattam meg őket, csupán egy vacsora erejéig láttam vendégül a két apróságot garázsomban. A jól megérdemelt pihenés és koszt elfogyasztása után pedig a közeli állatsegítő egyesület (akiknek ezúton is köszönöm a segítségüket) gondjaira bíztam újdonsült kis barátaimat, itt jó kezekben lesznek, és hamarosan új, végleges gazdira is találnak majd.
Maradt még egy kis időm napnyugtáig, így gondoltam egy pár dobás erejéig még célba veszem az előző horgászatok színhelyét is, mivel a szél csendesedni látszott. Azonban a sors másképp akarta. Útban a tetthely felé két elhagyott kölyökkutyára bukkantam az út szélén, akiket nem tudtam otthagyni úgy, mint azok, akik kirakták őket. Megálltam mellettük, ők pedig megrohamozták az autómat, és boldogan üdvözöltek. Keverék kutyusok voltak, akik egy párnán ülve, egy nagy zacskó szemét mellett várták a jószerencsét. Beinvitáltam őket az anyós ülés alá, és ideiglenesen hazavittem őket. Sajnos, mivel nálam már három hasonló típusú állatnak van állandó lakhelye, akik nehezen viselnék a két kis jövevény jelenlétét, nem tarthattam meg őket, csupán egy vacsora erejéig láttam vendégül a két apróságot garázsomban. A jól megérdemelt pihenés és koszt elfogyasztása után pedig a közeli állatsegítő egyesület (akiknek ezúton is köszönöm a segítségüket) gondjaira bíztam újdonsült kis barátaimat, itt jó kezekben lesznek, és hamarosan új, végleges gazdira is találnak majd.
Egy jó peca után egy mégjobb dolog történt aznap, panaszra nem volt okom. Azt, hogy a pecát nem úgy fejeztem be, ahogy elképzeltem, egyátalán nem bántam, sőt… örültem, hogy utam épp akkor és arra vezetett, és segíteni tudtam a két kis rászoruló kölyöknek. Egy tökéletes napot, illetve egy tökéletes hetet zárhattam, rengeteg élménnyel.
Eképpen indult tehát a 2016-os legyes szezonom, és remélem, hogy a siker töretlen marad még egy jó darabig, és hasonlóan pozitív dolgokkal folytatódik majd az év.
Eképpen indult tehát a 2016-os legyes szezonom, és remélem, hogy a siker töretlen marad még egy jó darabig, és hasonlóan pozitív dolgokkal folytatódik majd az év.