Már megboldogult úszós pecás koromban is olvasgattam más horgászmódszerekről a különféle horgászmagazinokban is. Ezek közül egy, mégpedig a legyezés valamiért megfogott, de akkoriban még elképzelhetetlennek tartottam azt, hogy én valaha is kipróbáljam, na meg a környékbeli vizeken nem igazán divat ez a fajta módszer.
Hanyagoltam is az egészet, csupán álom szinten maradt meg számomra az, hogy majd egyszer felérjek eme, a horgászat csúcsát jelentő módszerhez. Nekem a legyezés, és főként a műléggyel fogott pisztráng, és a felett pedig a pér megfogása jelenti a horgászat tetejét. Úgy gondoltam, ha ezt teljesítem, akkor a felülhetek a saját magam alkotta képzeletbeli trónra, és az egyik legnagyobb célt elérem. Az olyanokra, akik eljuttotak a pénzes pér léggyel való megfogásáig, mindig is hősként tekintettem, és kicsit irigyekedve néztem fel rájuk, mivel nekik „sikerült”. Mivel jópár éven át lényegében a cél elérése érdekében semmit nem tettem, nem okolhattam a körülményeket, csupán magamat, de pár évvel ezelőtt azonban ráléptem az aranyköves útra és elindultam oda, ahová el szerettem volna érni, de ennyire előre még ne szaladjunk. Legyes pályafutásomat akkor kezdtem, és csak reméltem, hogy majd egyszer sikerül megfogni ezzel a módszerrel a számomra halak királyának tekintett pénzes pért.
Hanyagoltam is az egészet, csupán álom szinten maradt meg számomra az, hogy majd egyszer felérjek eme, a horgászat csúcsát jelentő módszerhez. Nekem a legyezés, és főként a műléggyel fogott pisztráng, és a felett pedig a pér megfogása jelenti a horgászat tetejét. Úgy gondoltam, ha ezt teljesítem, akkor a felülhetek a saját magam alkotta képzeletbeli trónra, és az egyik legnagyobb célt elérem. Az olyanokra, akik eljuttotak a pénzes pér léggyel való megfogásáig, mindig is hősként tekintettem, és kicsit irigyekedve néztem fel rájuk, mivel nekik „sikerült”. Mivel jópár éven át lényegében a cél elérése érdekében semmit nem tettem, nem okolhattam a körülményeket, csupán magamat, de pár évvel ezelőtt azonban ráléptem az aranyköves útra és elindultam oda, ahová el szerettem volna érni, de ennyire előre még ne szaladjunk. Legyes pályafutásomat akkor kezdtem, és csak reméltem, hogy majd egyszer sikerül megfogni ezzel a módszerrel a számomra halak királyának tekintett pénzes pért.
Mivel már egy jó ideje a pergetésnek szentelem minden horgászidőmet, ezért kézenfekvő volt, hogy a helyik balin,domi,sügér, stb. körforgásból kiemelkedve új kihívások elé nézzek. Az első úgymond éles pergetőversenyem egy pisztráng szintájjú vízen, a Hernád „pisztrángos” szakaszán került megrendezésre. A természet itt csodálatos, a folyó csodaszép, amilyet csak képeken láttam. Számomra már-már exotikus volt. Ezt az első versenyt meglepetésemre meglehetősen sikeresen zártam, ezt követték további versenyek, amelyekből szinte minden második pisztrángozásról szólt, amiben valljuk be őszintén, nemhogy nem nagyon, de egyátalán nem voltam otthon. Az eredményeken ez is meglátszott, mivel a kezdők szerencséje az első verseny után elhagyott, és egy-két kisebb nagyobb sikertől eltekintve, elég rapszodikus eredményeket hozott. Egy időre úgy éreztem, jegelnem kell ezt a témakört, amíg nem teszek szert kellő tapasztalatra. Sajnos, mivel lakhelyemhez legközelebb eső „pisztrángos” patak, vagy kisebb folyó több, mint 200 km-re található, így ezeket a pecákat évi 1-2 alkalomra tudtam kiterjeszteni, vagy még ennyire sem. Ennek ellenére mágnesként vonzanak magukhoz ezek a hegyi jellegű vizek. Nem csupán a bennük élő halak, és azok látványa, hanem a környezet, a természet, az állatok (a medvétől való félelem horgászat közben adrenalinná alakítva) együttese adja meg az egész ízét. A puszta létezés ezeken a helyeken számomra már kielégítő, ha még horgászhatok is, az csak a hab a tortán. Valahogy az utóbbi időben jobban otthon érzem magam az ilyen jellegű folyók partján, mint itthon…
Az elmúlt évben Tibor barátommal sikerült két ilyen egy napos pisztráng túrán is részt vennünk. A sikereken felbuzdulva úgy gondoltam, hogy az idén szeretném a hegyekben töltött napok számát megsokszorozni, és minden pecát legalább két naposra szervezek. Ezúttal azonban nem egy apró hegyi patak, hanem egy kisebb folyó volt a cél, túl a hegyen. Mivel az éves helyi jegyhez való jutás némileg komplikált, így a napijegy vásárlásokra kellett hagyatkoznom, de köszönhetően a helyi horgászboltos felkészültségének, ez problémamentesre sikerült mindkét alkalommal. Szerettem volna hétköznapokra tervezni a horgászatokat, de az első túrán sajnos csak a szombat és a vasárnap jutott. Már a jegyvásárláskor sorban kellett állni több külföldi kollégával. Attól tartottam, hogy a folyó ugyanazon szakaszára lyukadunk majd ki, de végül nem így lett. Ennek ellenére meglehetősen sok horgásszal találkoztam a nap folyamán, de ez a fogási eredményeket nem befolyásolta. A szombati célom egy nagyobb folyó catch and release szakasza volt, a másik napra pedig egy közeli, kisebb folyót hagytam, hogy még változatosabb legyen a móka.
Miután beszereztem az engedélyt, pár perces autózást követően már egy ismerős parkolóhelyen állhattam meg. Pár évvel ezelőtt már sikerült a folyó ezen szakaszán is pecáznom. Ugyan csak pár órácska jutott, de az élmény az máig megmaradt. Ezért úgy gondoltam, hogy az emlékeket felidézvén, itt kezdem meg a horgászatot. Ezúttal párom kísért el a kirándulásra, mivel Tibi barátom offline volt különféle elfoglaltságok miatt. Ezt annyira nem is bántam, mivel „több jut majd nekem”, gondoltam, és legalább barátnőm személyében egy állandó fotóst is bérelhettem. Mivel a bolt nem hajnali három órakor nyitott, ezért nagyjából délelőtt fél tíz tájban kezdtem meg a pecát. Már az első dobásokra volt jelentkező, de csupán óvatos kikövetések formájában. Mivel a folyó ezen szakasza meglehetősen horgászott, és az itt élő halak nagy része is látott már horgot, ezért extrém óvatosak. Ha összeadjuk a pisztrángot és az extrém óvatosságot, akkor abból szinte a foghatatlan jön ki. Ezt tapasztaltam is az első fél órában, miután megtört a jég és egy csodálatos, nagyjából 30 cm-es sebesnek örülhettem. Ekkor még pergetve űztem az ipart, mivel szerettem volna biztos fogásokkal megalapozni az ottlétem, és mivel ezidáig legyezve egyszer sem pecáztam ilyen jellegű vízen, úgy gondoltam, hogy csak úgymond biztosra megyek. Az elkövetkező pár óra sajnos az extrém óvatosság jegyében telt. Próbálgattam különféle csalikat, gumit, wobblert, körforgót, de csupán kikövetésekig, apró csipkelődésig jutottam. Párszor meghűlt bennem a vér, mikor félúton a csali mögött fordultak vissza rejtekükbe a 40-45 cm-es sebesek és szivárványosok.
Már késő délután járt a nap, mikor a leghorgászottabb szakaszra értem. Gondoltam, hogy itt már csak a jószerencse segíthet. Találtam egy kis patakot, ami a folyóba csordogált, itt a víz kicsit zavarosabb volt, és meglehetősen sok apróhal szűrte a táplálékot a becsorgó patak vizéből. Dobozomban kerestem egy rájuk hasonlító wobblert. Egy Cormoran, Hiroko Minnow SR került a kapocsba, majd sodrásnak felfelé dobva a vízbe. Mikor a lábam alatt fordult meg egy csodaszép sebes, már meg se lepődtem, de mikor ezt negyedszer játszotta el, akkor már szinte sírva könyörögtem neki, hogy ne tegye többször. Ő erre nem hallgatott, és ötödször is kijött a csali után, de ekkor nem úszott vissza, megállt a csali mögött. Mivel lebegő wobblerről van szó, ezért az egy helyben állt a vízoszlop közepén, én pedig apró remegéssel próbáltam félelmet kelteni benne. A pinyónak sem kellett ennél több, óvatosan, de végül a szájába vette a csalit, én pedig nem voltam reste, a horgot pedig az ő szájába tettem. A fárasztás pillanatokig tartott csupán. Szerintem az itteni halak már tudják, hogy mi következik, ezért annyira nem is küzdenek, de ez az örömömet nem árnyékolta be. Csatát nyerve pózoltam a fenséges hallal, ami egyben az eddigi egyéni rekordomat is jelentette (lehet másnak ez kicsi, de az meg épp nem érdekel :) ). A taktikámhoz tartva magam, a partszakaszt partról pecáztam és rövid dobásokkal, legyezőszerűen fésültem át minden egyes helyet, ahol akadó volt a vízben és halat sejtetett.
Sikerrel is jártam, mivel még 5 db kisebb sebespisztrángot sikerült az objektív elé csalnom, emellett még számtalan kikövetés és egy szép 50+ -os lemaradt szivárványos gazdagította az élménytáramat. Mivel még egy rövid utazás várt ránk, és nem szerettünk volna sötétben berendezkedni összkömfortos Wolksvagenem hátsó ülésén, illetve csomagtartójában, ezért hamarosan befejezni kényszerültem a pecát, épp a legjobb időszakban. De még pár utolsó dobásra és egy begázolásra volt idő. Na még egyet dobok, gondoltam. Ekkor már egy ideje csalit váltottam, és egy Daiwa Baby Cranket kapcsoltam fel a zsinórra. Egy hosszú dobás a sodrásnak felfelé, majd lassú, folyamatos vezetés mellett gondoltam át a nap elmúlt történéseit, mikor egy bődöletes robbanásszerű kapás „ébresztett”. Halam hirtelen megiramodva zsinórt is kért, de ezt követően hamar megadta magát. Egy csodálatos, 40 cm körüli sebespisztráng volt a nap utolsó hala. Tudtam, hogy most következik a jó időszak, de nem vagyok mohó, és készülve a másnapra beértem ennyivel.
A szállásról csak annyit, ha rendelkeznek egy IV-es Wolksvagen Golffal, akkor ne költsenek hotelre. Amilyük van, azt pakolják az első ülésre, azt állítsák a legelső pozícióba, a hátsó üléseket döntsék le, párnázzák ki a csomagtartót és az ülések hátulját, fogjanak két párnát, egy takarót, és kész. Tipikus low budgetos horgászat, ahol a hotel árából még eljöhetnek 2x pecázni, és ettől természetközelibb élményük nem nagyon lesz. Hogy miért nem a sátor mellett döntöttem? Talán azért, mert 10 medvéből 9 azt ajánlaná…
A másnapot már hajnali 6 órakor megkezdtem a folyócskán, ami a tisztától is tisztább volt. Ezt (is) szeretem ezekben a vizekben. Több szakaszt is végigpecáztam, amelyeket nagyrészt a versenyekről már ismertem, de most végre ott, és úgy pecázhattam, ahol és ahogy nekem tetszett. Nem szorított az idő, nem volt teher a nyakamon, sokmindent kipróbálhattam, és fejtegethettem a pisztrángok és a folyó titkait. Ismét pergetéssel indítottam, de a nap folyamán az utolsó két órát már a legyezésnek szenteltem. Sikerült nagyjából 25 darab pisztrángot fognom 20-25 cm átlaghosszban, sebeseket, szivárványosokat egyaránt. Volt szerencsém megfigyelni, hogy egy csapat szivárványos miként reagál a csali váltásra. Az egész napot egy süllyedő, 2cm-es mélyretörő wobblerrel , valamint gumi nimfákkal pecáztam végig. Az utolsó pergetős helyeim egyikén rábukkantam egy csapat szivárványosra, akik minden bizonnyal a helyi telepről szöktek, ami összeköttetésben van a folyóval. Sikerült is közülük egy szebbet kicsalnom wobblerrel, majd már csak kapások, lemaradások voltak, végül érdeklődésük teljesen elmaradt. Gondoltam kipróbálom a gumicsalit is, mivel a már megijesztett halak a természetes színűekre jól reagállnak, és erről szerettem volna meggyőződni a saját szememmel is. Első dobásra rögtön felélénkültek a halacskák, sikerült is egy szebbet kivarázsolni, majd a következő dobásokra jött még 3 hal. Onnan, ahol a wobbler már süket „fülekre” talált. Majd a gumi varázsa is apadni látszott, elmaradtak a vehemens kapások, csipkelődések, majd követések következtek, végül teljes érdeklődéshiány lépett fel. Meglehetősen hasznos tanulság volt, amit a következő pecákon is kamatoztattam, hogy a csalicsere drasztikus változásokat okozhat. Na de térjünk vissza pár szó erejéig a legyezéshez.
A másnapot már hajnali 6 órakor megkezdtem a folyócskán, ami a tisztától is tisztább volt. Ezt (is) szeretem ezekben a vizekben. Több szakaszt is végigpecáztam, amelyeket nagyrészt a versenyekről már ismertem, de most végre ott, és úgy pecázhattam, ahol és ahogy nekem tetszett. Nem szorított az idő, nem volt teher a nyakamon, sokmindent kipróbálhattam, és fejtegethettem a pisztrángok és a folyó titkait. Ismét pergetéssel indítottam, de a nap folyamán az utolsó két órát már a legyezésnek szenteltem. Sikerült nagyjából 25 darab pisztrángot fognom 20-25 cm átlaghosszban, sebeseket, szivárványosokat egyaránt. Volt szerencsém megfigyelni, hogy egy csapat szivárványos miként reagál a csali váltásra. Az egész napot egy süllyedő, 2cm-es mélyretörő wobblerrel , valamint gumi nimfákkal pecáztam végig. Az utolsó pergetős helyeim egyikén rábukkantam egy csapat szivárványosra, akik minden bizonnyal a helyi telepről szöktek, ami összeköttetésben van a folyóval. Sikerült is közülük egy szebbet kicsalnom wobblerrel, majd már csak kapások, lemaradások voltak, végül érdeklődésük teljesen elmaradt. Gondoltam kipróbálom a gumicsalit is, mivel a már megijesztett halak a természetes színűekre jól reagállnak, és erről szerettem volna meggyőződni a saját szememmel is. Első dobásra rögtön felélénkültek a halacskák, sikerült is egy szebbet kivarázsolni, majd a következő dobásokra jött még 3 hal. Onnan, ahol a wobbler már süket „fülekre” talált. Majd a gumi varázsa is apadni látszott, elmaradtak a vehemens kapások, csipkelődések, majd követések következtek, végül teljes érdeklődéshiány lépett fel. Meglehetősen hasznos tanulság volt, amit a következő pecákon is kamatoztattam, hogy a csalicsere drasztikus változásokat okozhat. Na de térjünk vissza pár szó erejéig a legyezéshez.
Próbáltam kitapasztalni, hogy mely szakaszok alkalmasak nimfázásra, melyek szárazlegyezésre. Olvasni olvastam már erről ugye, sok filmet, videót is láttam, de élőben kipróbálni mégiscsak más. Az első lendítések egy alámosott partoldalba, faágak alatt landoltak. Fekete hernyóutánzatomat azonnali koppintásokkal díjazták a gödörlakók, de sajnos csak kapásokig, illetve leakadásokig jutottam, de azokból viszont sok volt. Hiába, ezt még tanulni kell jó sokáig. Próbáltam „gyűródeszka” jellegű, sima vízfelületet találni, sikerült is. Itt egy fehér kérészutánzatot küldtem csatába. Az első két dobásra már kaptam is ráfordulást a harmadikra pedig sikeresen akasztottam is az első legyes sebesemet. Leírhatatlan élmény volt. A hal nagyjából 25 cm lehetett, de a ¾-es boton is érezhetően jó harcos volt, és a kiugrásai pedig lenyűgöztek. Több hasonló helyet sajnos nem találtam, de rendíthetetlenül küzdöttem, próbálkoztam, gyűjtöttem a tapasztalatokat még két órán át, amelyek a következő pecán hasznosnak bizonyultak.
A túrát egy hegyi sétával zártuk, és a közeli vízesésnél megpihenve néztük a csodálatos természetet, én ekkor már a következő horgászatot terveztem…
A túrát egy hegyi sétával zártuk, és a közeli vízesésnél megpihenve néztük a csodálatos természetet, én ekkor már a következő horgászatot terveztem…
Egy hónap sem telt el, és mi (ismét párommal) már úton voltunk az álomvilágom kapuja felé. Ezúttal csupán a kis folyó titkaira próbáltam megfejtést keresni, és a túlhorgászott catch and release szakaszt kihagytam a naptárból. Ismét két napra rendezkedtünk be, de ezúttal már utazás nélkül, mivel egy központi táborként tekintettem kocsimra, amellyel sikerült egy kisebb kempingezésre kialakított részen parkolni közvetlen a folyó partján. Ezért a napnyugtát és a hajnalt is kihasználhattam a pecára, és a szakirodalom szerint a pisztráng léggyel való megfogásának ez a legjobb időszaka. Ha másban igen, ebben nem tévedett az író…
Az első napot ismét pergetéssel nyitottam, gondoltam a röptetést a „vastag madzaggal” estére hagyom. A tábortól fefelé indultam, és gondoltam, a délelőtti pecára ez a szakasz tökéletes lesz. Sikerül jópár sebest fognom, de csupán a kisebb, 20 cm körüliek jelentkeztek, elvétve ugrott be egy-egy 30 cm körüli pisztráng is, de az élmény ismét fenséges volt. A pecát kicsit nehezítette, hogy gázlóbakancsom talpa úgy gondolta, hogy megválik tőlem. Az előzetes biztonsági szögek már nem tartottak, a ragasztás levált… végül is már 26. alkalommal hordom, nem egész két éve, mit vártam, hogy kibírja 3 évig is…? Szerencsémre azonban a filctalp mondott csupán csődöt, és lábamat még egy vastag gumitalp választotta el a medertől, ami a varrásoknak köszönhetően kitartott a két nap alatt. Szép sorban jöttek ugye a kisebb-nagyobb sebesek, mikor egy sekélyebb, köves részhez értem.
Az első napot ismét pergetéssel nyitottam, gondoltam a röptetést a „vastag madzaggal” estére hagyom. A tábortól fefelé indultam, és gondoltam, a délelőtti pecára ez a szakasz tökéletes lesz. Sikerül jópár sebest fognom, de csupán a kisebb, 20 cm körüliek jelentkeztek, elvétve ugrott be egy-egy 30 cm körüli pisztráng is, de az élmény ismét fenséges volt. A pecát kicsit nehezítette, hogy gázlóbakancsom talpa úgy gondolta, hogy megválik tőlem. Az előzetes biztonsági szögek már nem tartottak, a ragasztás levált… végül is már 26. alkalommal hordom, nem egész két éve, mit vártam, hogy kibírja 3 évig is…? Szerencsémre azonban a filctalp mondott csupán csődöt, és lábamat még egy vastag gumitalp választotta el a medertől, ami a varrásoknak köszönhetően kitartott a két nap alatt. Szép sorban jöttek ugye a kisebb-nagyobb sebesek, mikor egy sekélyebb, köves részhez értem.
Itt csupán a túloldalon, két fa árnyékában volt egy közepes gödör, úgy éreztem, hogy talán rejthet valakit, mivel közel s távol nem volt egy valamire való haltartó hely sem. A csalim a szokásos 2cm-es mélyretörő pisztrángszínű süllyedő csoda volt. Az első dobás jó helyre ment, akadt is érdeklődő. Egy ezüstöst test villant meg a csali mögött, nagyjából 35 cm-re tippeltem. Gondoltam egy szép szivárványos maradt még a szezon elejéről, hát becsapom. Második dobásra szintén eljátszottuk az előző koreográfiát, majd 5 perc csend. Gondoltam bepróbálom a gumis trükköt, hátha bejön. Rögtön reagállt is rá a delikvens, de sajnos ismét csak követés volt az eredmény. Gondoltam még 10 dobást rászánok, majd továbbmegyek, mivel az időm, mégha volt bőven is, de fogyott. A szokásos utolsó dobás hozta meg az eredményt. A gödör szélére pottyant a barna nimfa, majd szépen vezetgettem félvízen az egy grammos fejjel, mikor egy libbentésre koppintás jött válaszul. Az ezüstös test felcsillant, majd húzott a fenékhez. Fura viselkedés volt, mivel az eddig pisztrángok ilyesmit nem játszottak… a sodrás belekapott a halba, én pedig pár lépéssel utána mentem, ekkor sikerült a felszínre húznom vendégemet. A várt szivárványos helyett egy pénzes pér bámult rám bambán, szája szélében a csalimmal. Pulzusom emelkedett a torkomban dobogó szívemmel együtt. Hát végre személyesen is találkozom a „királlyal”… Mágnesemről szinte letéptem merítőmet és remegő térdekkel csúsztattam a hal alá a merítőt, majd botomat diadalittasan a levegőbe emelve, mint győztes lovag a csatában párom felé kiáltottam. Örömöm leírhatatlan volt. A küldetés teljesítve, de csak félig. Pérnek pér, szép is, nagy is, mint a mesében, de nem műléggyel. Ámbátor talán pergetve nehezebb megfogni (állítólag), de mégsem légyre jött. Pár fotó és óvatosan engedtem útjára a szárnyas lovagot. Valahol olvastam, hogy a pér közel engedi magához a horgászt, talán ez igaz is, mivel noszogatni kellett, hogy elússzon mellőlem.
A nap hátralevő részében lényegében semmi se érdekelt. A célom majdnem elértem, pér kipipálva, a cipőm talpa sem foglalkoztatott már, de ennek ellenére sikerült még jópár szép sebest és pár kövér szivárványost feltartóztatni egy rövid találkozó erejéig. Úgy gondoltam, hogy ezt felülmúlni nem lehet… hát de.
Napnyugta előtt a még reggel kiszemelt helyre sétáltam, ami talán 300 méterre volt a táborunktól. Itt teljesen sima volt a folyó felszíne nagyjából 60 méteres szakaszon. Ahogy a nap nyugodni látszott, apró bogarak jelentek meg, és a szedések is egyre sűrűbbé válltak. Eljött az én időm. Óvatosan gázoltam át a gödrön, majd a meder közepén lecövekelve vártam a szedéseket. Dolgom nehezítette egy jobbról belógó méretes falomb. Jobbkezes lévén a dobásokat kicsit nehézkesen, balról kellett megoldanom, de úgy gondolom megérte. Mivel sok apró és világos bogárka repkedett a levegőben, gondoltam valami ilyesmit kéne kínálni. Egy Olive Klinkhammert, majd mikor az elázott, egy Parachute Light Cachillt kínálgattam a vacsoravendégeknek, akik próbálkozásomat díjazták is. Érdekes módon csupán a teljesen száraz legyekre volt kapás, ami kicsit is besüllyedt, már nem volt érdekes a halak számára. Csodálatos volt látni, ahogy a légyre felemelkedtek a halak. A légy mögött szinte kidugták a fejüket a vízből, és egy apró szippantással el is tűnt a csali. Egynémelyik pedig vad, fröccsenős rablással tüntette el a legyet. Az egyik ilyen apró szedést követően éreztem, hogy megakadt a hal, de nem mutatott túlzott ellenállást, de tudtam, hogy megvan. Ahogy húztam magam felé, még nem sejtettem, hogy eljön az, amire várok. Mikor mellém ért a hal, és vizeztem a kezem, hogy a horgot kiszabadítsam a szájából, lenéztem, és egy apró pér pihegett mellettem. Megvan. Az álom valóra vált. Nem volt nagy, sőt, meglehetősen kicsi volt, de pér volt, és léggyel. Elértem amit szerettem volna, most már nyugodtan be is fejezhetem a horgászatot, akár örökre is… Könnybe lábadt szemmel szabadítottam meg az apró kincset a szúrós falattól, ő pedig egy farokcsapással eredt az igazi vacsorája után. Én csak álltam a hűvös folyóban, és a már régen lenyugodott nap megmaradt fényében. Fantasztikus volt. Zárásként még sikerült pár pisztrángot fognom kicsit húzósabb részekből is, és ismételten, immáron pisztrángos vízen harmadik alkalommal hallal zártam a horgászatot. Úgy éreztem, hogy a következő napon ezt már felülmúlni tényleg lehetetlen. 45 darab hallal zártam a csütörtöki pecát, amelyek közt két pér, pár szivárványos- és jópár sebespisztráng volt. Élményszámban majdnem az is volt, de darabszámban sikerült megfejelnem az előző napi teljesítményt.
Napnyugta előtt a még reggel kiszemelt helyre sétáltam, ami talán 300 méterre volt a táborunktól. Itt teljesen sima volt a folyó felszíne nagyjából 60 méteres szakaszon. Ahogy a nap nyugodni látszott, apró bogarak jelentek meg, és a szedések is egyre sűrűbbé válltak. Eljött az én időm. Óvatosan gázoltam át a gödrön, majd a meder közepén lecövekelve vártam a szedéseket. Dolgom nehezítette egy jobbról belógó méretes falomb. Jobbkezes lévén a dobásokat kicsit nehézkesen, balról kellett megoldanom, de úgy gondolom megérte. Mivel sok apró és világos bogárka repkedett a levegőben, gondoltam valami ilyesmit kéne kínálni. Egy Olive Klinkhammert, majd mikor az elázott, egy Parachute Light Cachillt kínálgattam a vacsoravendégeknek, akik próbálkozásomat díjazták is. Érdekes módon csupán a teljesen száraz legyekre volt kapás, ami kicsit is besüllyedt, már nem volt érdekes a halak számára. Csodálatos volt látni, ahogy a légyre felemelkedtek a halak. A légy mögött szinte kidugták a fejüket a vízből, és egy apró szippantással el is tűnt a csali. Egynémelyik pedig vad, fröccsenős rablással tüntette el a legyet. Az egyik ilyen apró szedést követően éreztem, hogy megakadt a hal, de nem mutatott túlzott ellenállást, de tudtam, hogy megvan. Ahogy húztam magam felé, még nem sejtettem, hogy eljön az, amire várok. Mikor mellém ért a hal, és vizeztem a kezem, hogy a horgot kiszabadítsam a szájából, lenéztem, és egy apró pér pihegett mellettem. Megvan. Az álom valóra vált. Nem volt nagy, sőt, meglehetősen kicsi volt, de pér volt, és léggyel. Elértem amit szerettem volna, most már nyugodtan be is fejezhetem a horgászatot, akár örökre is… Könnybe lábadt szemmel szabadítottam meg az apró kincset a szúrós falattól, ő pedig egy farokcsapással eredt az igazi vacsorája után. Én csak álltam a hűvös folyóban, és a már régen lenyugodott nap megmaradt fényében. Fantasztikus volt. Zárásként még sikerült pár pisztrángot fognom kicsit húzósabb részekből is, és ismételten, immáron pisztrángos vízen harmadik alkalommal hallal zártam a horgászatot. Úgy éreztem, hogy a következő napon ezt már felülmúlni tényleg lehetetlen. 45 darab hallal zártam a csütörtöki pecát, amelyek közt két pér, pár szivárványos- és jópár sebespisztráng volt. Élményszámban majdnem az is volt, de darabszámban sikerült megfejelnem az előző napi teljesítményt.
A következő napon egy ismeretlen és egy már jól ismert szakaszt pecáztam végig. A hajnalt a legyezésnek szenteltem. A felkelő Nap sugarai ott találtak, ahol az előző napon hagytak, de már közel sem volt olyan az aktivitás, ennek ellenére sikerült három kis sebessel nyitnom a reggelt. Miután a Nap teljes pompájában felébredt, pergetésre váltottam. Egy felső szakaszon próbálkoztam, ahol kevesebb volt a víz, a meder nagy övekkel tarkított volt. Talán e miatt is, de itt jóval kevesebb volt a hal. Mivel már csak pár órám maradt a pecából, úgy döntöttem, hogy az alsó, halasabb szakaszon fejezem be a napot. Itt rögtön egy új élményimpulzussal, és csalódással kezdtem. Talán ötödik nimfa úsztatásomra egy ütés jött válaszul, majd egy kiflit formázó óriási test sziluettje sejlett fel a vízben. Ha nálunk pecázok, akkor egy vaskos márnára tippelek, de mivel az itt nincs, és az itteni halak közül aranysárga hasa csak a sebespisztrángnak van, kizárásos alapon maradt ez a verzió. Az egész pár másodperc, egy villanás volt csupán. Miután megláttam a halat, azonnal próbáltam ereszteni az orsóm fékjén, mivel egy kisebb zúgó felett álltam, a hal pedig a zúgóból jött, felhúzni nem tudtam volna, csak utánamenni. A pisztráng felemelkedett, fejét kidugta a habokból, majd megiramodott a sodrással, ekkor kaptam az orsóm fékcsillagához, de már késő volt, leakadt. Életem eddigi legnagyobb sebesét láttam, és fáraszthattam, talán 3 másodpercig. Első ránézésre verte az 50 cm-t, ami ebből a kis folyóból nagyon szép példány, de sajnos még nem jött el az az idő, hogy birtokolhassam kifogásának örömét, ez még várat magára.
Az veszteségért azonban kárpótoltak a halak, és a folyó is. Eddig még sosem tapasztalt aktivitásnak voltam a részese. Szinte minden dobás akciót hozott. Voltak halak, akik jó szokásukhoz híven csak kíváncsiskodtak, voltak akik leakadtak, és voltak akik fotózkodni vágytak. A napot 59 db hallal zártam, köztük volt 4 db 40 cm feletti szivárványos. Az utolsó 8 perc egy tüzijáték volt, minden dobás halat hozott. Ezt talán köszönhetem annak, hogy megválltam kedvenc csalimtól, és az enyhén bezavarosodott vízben egy csontfehér Daiwa Rolling Crank Jr.-t akasztottam a kapcsomba. Lényegében az előző csali tulajdonságait viselte, de talán a fehér színének köszönhetően bombasztikus reflexeket váltott ki a halakból. Itt szó sem volt követésről, vagy csipkedésről. Kompromisszumot nem tűrően vertek oda wobbleremnek a halak, és egytől egyig elértek hozzám. Talán egy új favoritot találtam, legközelebb mindenképp ezzel kezdek majd… Ja, és a negyedik pecán is hallal zártam :)
Az veszteségért azonban kárpótoltak a halak, és a folyó is. Eddig még sosem tapasztalt aktivitásnak voltam a részese. Szinte minden dobás akciót hozott. Voltak halak, akik jó szokásukhoz híven csak kíváncsiskodtak, voltak akik leakadtak, és voltak akik fotózkodni vágytak. A napot 59 db hallal zártam, köztük volt 4 db 40 cm feletti szivárványos. Az utolsó 8 perc egy tüzijáték volt, minden dobás halat hozott. Ezt talán köszönhetem annak, hogy megválltam kedvenc csalimtól, és az enyhén bezavarosodott vízben egy csontfehér Daiwa Rolling Crank Jr.-t akasztottam a kapcsomba. Lényegében az előző csali tulajdonságait viselte, de talán a fehér színének köszönhetően bombasztikus reflexeket váltott ki a halakból. Itt szó sem volt követésről, vagy csipkedésről. Kompromisszumot nem tűrően vertek oda wobbleremnek a halak, és egytől egyig elértek hozzám. Talán egy új favoritot találtam, legközelebb mindenképp ezzel kezdek majd… Ja, és a negyedik pecán is hallal zártam :)
Délután négy órakor elérkezett a búcsú ideje. Mint minden alkalommal, ismét nehéz szívvel hagytam itt a folyót, a természetet, a hegyeket. Reményeim szerint a szezon zárásáig még két alkalommal is ellátogathatok ide, vagy egy másik, hasonló jellegű folyóra, patakra és új élményekkel, tapasztalatokkal, és talán egy nagyobb legyes pérrel is (?) gazdagohatom majd. Köszönet a folyónak, és a halainak az életreszóló élményekért. Vigyázzunk rájuk, és tiszteljük őket, mivel ha mi nem teszünk azért, hogy vizeink, halaink állapota ne romoljon, akkor senki sem fog, minden csak rajtunk múlik…