A horgászatot már jóóóóó régen kezdtem, nagyjából 3 éves koromban ragadtam először botot (most lassan, de biztosan haladok a 27. életévem betöltése felé, a mai dátum 2014.szeptember 5. Ehhez tartsuk magunkat :) ).
Kezdetben volt a keszeg, a naphal, a sneci. Később jött a kárász és társai. Úszós és akkor még klasszikus fenekező módszerek váltották egymást, de már akkor is néha néha elrepült a támolygó a tökleveles sarkára.
Ahogy nőttem, egyre komolyabban kezdtem venni a pecát. Elindultam helyi, majd országos versenyeken is finomszerelékes kategóriában. Sikereim hol kisebbek, hol nagyobbak voltak, de legalább lelkesedtem. A főiskola kezdése előtt az idő- és pénzhiány volt az, ami derékbatörte lassanként szárnyrakapó karrierem. A pecát nagyjából 2 évig hanyagoltam is. 2009-ben ismét visszatértem, immár 100%-osan a pergetésre koncentrálva. Egy sikeres, helyi csatornán töltött délutánon leereszkedett a köd, ami azóta sem nagyon akar felszállni. Attól a naptól kezdve fáradhatatlanul űzöm kedvenc állatfajom képviselőit, szinte kizárólag pergető módszerrel. Nagyjából három évvel ezelőtt a legyezés is képbe került, és meg is ragadt a listámon. Így a tavasz beköszöntével már számomra megkezdődik a szezon, melyet a domolykók nyitnak. Egészen a pergető tilalom végéig suhogtatom legyezőpálcám, majd a tiltás végeztével pergetőbotot ragadva indulok a halak nyomába.
Útjaim során szinte sosem vagyok egyedül. Tibor barátom amikor teheti (és általában teheti) elkísér, és legalább olyan lelkesedéssel üldözi pikkelyes barátainkat mint én.
Remélem még sok-sok éven keresztül lesz részünk több kalandos pecában is, amit esetlegesen itt is megosztok veletek.
Kezdetben volt a keszeg, a naphal, a sneci. Később jött a kárász és társai. Úszós és akkor még klasszikus fenekező módszerek váltották egymást, de már akkor is néha néha elrepült a támolygó a tökleveles sarkára.
Ahogy nőttem, egyre komolyabban kezdtem venni a pecát. Elindultam helyi, majd országos versenyeken is finomszerelékes kategóriában. Sikereim hol kisebbek, hol nagyobbak voltak, de legalább lelkesedtem. A főiskola kezdése előtt az idő- és pénzhiány volt az, ami derékbatörte lassanként szárnyrakapó karrierem. A pecát nagyjából 2 évig hanyagoltam is. 2009-ben ismét visszatértem, immár 100%-osan a pergetésre koncentrálva. Egy sikeres, helyi csatornán töltött délutánon leereszkedett a köd, ami azóta sem nagyon akar felszállni. Attól a naptól kezdve fáradhatatlanul űzöm kedvenc állatfajom képviselőit, szinte kizárólag pergető módszerrel. Nagyjából három évvel ezelőtt a legyezés is képbe került, és meg is ragadt a listámon. Így a tavasz beköszöntével már számomra megkezdődik a szezon, melyet a domolykók nyitnak. Egészen a pergető tilalom végéig suhogtatom legyezőpálcám, majd a tiltás végeztével pergetőbotot ragadva indulok a halak nyomába.
Útjaim során szinte sosem vagyok egyedül. Tibor barátom amikor teheti (és általában teheti) elkísér, és legalább olyan lelkesedéssel üldözi pikkelyes barátainkat mint én.
Remélem még sok-sok éven keresztül lesz részünk több kalandos pecában is, amit esetlegesen itt is megosztok veletek.